| Xiao Qian hivatalos látogatása a külgazdasági és külügyminiszternél |
| 2014-07-16 16:24 |
|
2014. Július 15-én Xiao Qian nagykövet úr hivatalos látogatást tett a Fidesz új kormányának külgazdasági és külügyminiszterénél, Dr. Navracsics Tibornál, mely látogatás fő témája a kínai-magyar együttműködés volt. A találkozón magyar félről Dr. Görömbei Sára főtanácsadó, kínai félről pedig nagykövet úr mellett többek között a nagykövetség politikai osztályvezetője, Wang Haitao is részt vett.
Xiao nagykövet úr átadta Wang Yi külügyminiszter úr szívélyes üdvözletét, és kifejtette, hogy az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok minden szakterületen élénken fejlődnek, a két fél együttműködésének legvirágzóbb korszakába lépett. Kína bízik abban, az új magyar kormánnyal közösen tud tenni a kapcsolatok megerősítéséért és a regionális együttműködés előmozdításáért, illetve új magaslatokba emeléséért.
Navracsics miniszter úr üdvözletét küldte Wang Yi miniszter úrnak, és kifejtette, hogy Magyarország számára kiemelten fontosak a kínai-magyar kapcsolatok. Az új magyar kormány Kínával együtt arra törekszik, hogy a biztos alapokon álló együttműködést minden szakterületre kiterjessze és biztosítsa szakadatlan fejlődését. |












